PreXrobot CEE Kft. kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: PreXrobot CEE Kft.
Ez már nem sci-fi: megjöttek a szuperokos takarító robotok
Rendhagyó budapesti termékbemutatóra hívta a PreXrobot CEE Kft. képviseletében Bökönyi Zsolt és Földes Péter a legnagyobb magyar takarító cégek tulajdonosait és vezetőit. Az összegyűlt szakemberek először azt sem tudták hova figyeljenek, amikor a PreXrobot CEE Kft. által forgalmazott, fél tucat világszínvonalú takarító robot sürögni-forogni kezdett a hatalmas irodaház aulájában.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.